HTML

modellautómegoldás

Modellautókról szóló nyugvóblog, amiben találhatók olykor-olykor bemutatók, be nem fejezett gondolatok, diorámaépítés rejtelmei és kivitelezése... ...és persze, ami eszembe jut és/vagy van is időm leírni ide. Sajnos az utóbbi időben inkább a rendőrség viselkedésével kellett foglalkoznom, mert szerencsére egyre nagyobb teret kap a médiában. Ehhez kapcsolódóan még téma nálam a közlekedési morál is. Várom az értelmes és építő jellegű hozzászólásokat!

Friss topikok

  • misran: Beheszaharáhás!!! Még1x gratula, a fórumon már megcsodáltam, de most megint. Egyrészt ügyes, másré... (2011.04.17. 21:52) Alpesi sufni - kis világ készül
  • jewdi76: Most kérdeztem meg a rendőr ismerőst, azt mondja, még ha ketten is vannak, valamivel akkor is bizo... (2010.11.12. 13:13) Rendőrvicc? - (Így jártam)

Norev BMW F10 és F11 (1:18) futómű korrekció

2012.03.17. 17:12 HunMarillion

Norev barátunk a post címében említett két BMW 1:18-as modelljének első futóművét egy kisség offroad stílusúra produkálta. Mivel az idiótán nézett ki és e megemelt orr látványa folyamatosan bosszantott, kénytelen voltam kitalálni valamit. 

Szerencsére rugózósra csinálták, így hirtelen jött ötletem erre építettem. Már csak keresni kellett valami egyszerű anyagot hozzá. Némi kotorászás a "majd-jó-lesz-még-valamire" dolgokat tartalmazó kacatos dobozomban, és hát aki keres, az talál! Nem is tudom, hogy milyen elcseszett késztetésből adódóan raktam el a kiűrült wécéillatosítók fújkáját, de ezúttal ez bizonyult a legegyszerűbb megoldásnak a kis művelethez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő lenne az, ami alapanyagul szolgált. Már egy korábbi "munkámnál" is használtam ilyet. Teremgarázs projektünkben épületgépészeti tolózár-biszbasz lett belőle. (Arról olvashattok a Zebgarázs-ban: http://www.vezess.hu/zsebgarazs/teremgarazs/28973/)

Természetesen másféle valami is megfelelhet a célnak, de nekem ez volt kézenfekvő.



 

A rugózós kivitelnek köszönhetően könnyű volt meghatározni, hogy milyen mértékű ültetésre lesz szükség. Vágtam hát két egyforma karikát a kifújó vékonyabb, ovál keresztmetszetű csövéből. A tapasztalat és a méricskélés azt mutatta, hogy az F10-eshez 2 darab kb. 2 mm-es, az F11-eshez pedig 2 darab kb. 1 mm vastagságú gyűrűre lesz szükség. Érdemes a késben pengét cserélni, mielőtt hozzáfogunk a szabdaláshoz. Vigyázzunk az új pengével!!! Ha nem figyelünk rendesen, akkor nem csak a csövecskéből vágunk le kis darabot!

 
Ekkora kis bigyót készítünk. Az oválforma hosszabbik oldalából ki kell vágni egy pici részt. Ezen a megnyitáson keresztül fog bepattanni a helyére.
 

Tegyük a kisautót tetejével lefelé egy puha textilre. Óvatosan nyomjuk össze a rugóutat és tartsuk benyomva. Érdemes odafigyelni a modellautó kis alkatrészeire, mint a külső tükrök, tetősín, ablaktörlők, stb. Nem lenne szerencsés, ha a művelet közben letörnénk őket.

  

Ezután egy csipesz lesz a célszerszám. Én egy ívelt hegyű, modellezőcsipeszt használtam. Tehát, fogjuk meg egy kellően jó csipesszel a kis ültető pótalkatrészt, és mintegy ügyességi elemekkel kombinált türelemjáték közben, erősen koncentrálva helyezzük oda ahhoz a függőleges tengelyhez, amelyen egyébként az első kerekek elfordulnak.

Amikor végre sikerült a megfelelő irányban odailleszteni a kis gyűrűt, akkor egy pici csavarhúzó segítségével bepattinthatjuk a helyére. A függőleges tengely a gyűrűív megnyitott részén átbújva fog bepattanni.

Érdekes művelet. Nekem párszor kiesett a csipeszből mialatt kísérlezetem, de aztán sikerült mindkét modellnél. 

Ha gondosan a helyére került a kis izéke, akkor lassan ráengedhetjük a kereket. Ha megcsináltad, akkor egyből látszik a különbség! Sokkal jobb lett szerintem. Hasonlítsd össze nyugodtan az első képet az utolsóval!

Ha kedvet kaptál, hát nosza! Ne fogd vissza magad! 

Szólj hozzá!

Ilyet szeretnék! Segítsetek! BMW M 635 CSi (1:43)

2011.07.09. 10:46 HunMarillion

Halihó!

Gyűjteményem egyik sorozatához keresem az alábbi 1:43-mas kisautót:

A képen látható darab a Minichamps alkotása, és állítólag nem éppen a legtökéletesebb. Már csak ő hiányzik a sorból! Tudom, hogy nemsokára megjelenik (sőt a gyártó szerint már elérhető) az Autoart gondozásában is, feltehetően sokkal jobb minőségben, de addig is jó lenne.

 

 

 

 

 

 

 

Sajnálatomra ők nem az általam preferált kék színben adják ki, pedig ebben volna számomra érdekes.  Persze, azért ésszerű anyagi keretek között... de, ezt mondanom sem kell, mert ti tudjátok.

Tehát, ha véletlenül találkoztok vele, akkor ne habozzatok, szóljatok nekem! Előre is köszi!

 

Megszereztem! :D

Szerencsére az Autoart tényleg sokkal szebb kivitelben készítette! Bordó színben sikerült szert tenni erre a csöppségre. Ezzel már meg is van az egyik következő ötletemhez a 6 db autó! Remélhetően - s a némi segítség megérkezése után - el tudom kezdeni újabb "művem" kivitelezését!

Addig is türelem!

Szólj hozzá!

Egynegyvenhárom

2011.05.01. 19:36 HunMarillion

Rákattantam ismét a kicsikre. Volt jópár darab itthon ebből a méretarányból is, de az egytizennyolcasok jelenléte és folyamatos gyarapodása miatt valahogy kissé háttérbe szorultak. Sokat el is adtunk belőlük, de a szívünkhöz közelebb álló és minőségi darabok maradtak. Szerencsére! Igen, szerencsére, mert így szép gyűjteményt állíthatunk össze kicsiben is. Nagyon parádés kivitelű darabokat produkálnak már a gyártók, de el is kérik az árát rendesen. Nem mondhatjuk tehát, hogy sokkal gazdaságosabb a magas minőségű kisautók gyűjtése nagyobb társaikhoz képest, de egy dolog azért mindenképp mellette szól: a helytakarékosság.

A paletta igen széles, nagyságrendekkel bővebb a választék, mint az 1:18-as modelleké. Gyönyörű vitrinek állíthatók össze akár tematikusan, akár mindenevőként. Érdekes, hogy egy-egy gyűjtési stíluson, célirányon belül is lehet további bontást végezni. Gondolok itt például arra, hogy van, aki csak utcai autókat gyűjt, mások a versenygépekért rajonganak, és folytathatjuk tovább a legkülönfélébb sorozatokkal. Ki így kezdi, ki úgy. Ahogy bennem, és tapasztalatom szerint sokakban is csak később, az első jópár mindeféle kisautó begyűjtése után alakul ki a főbb csapásirány. Néhány mindenféle után én pl. eldöntöttem, hogy begyűjtök egy szezonnyi Formula-1 modellt. El is kezdtem a kutatómunkát, vásároltam pár jó falatot, aztán némi megtorpanás következett, de tervem nem dobtam kukába, hanem inkább csak pihentetem. Azt mindenképp hozzátenném, hogy a megcélzott év F-1 autóit - jó nagy szerencsével - mintegy 350-400ezer forint értékben lehetne megvásárolni.

Közben fölfedeztem pár emberléptékű mindennapi autót, amikből szintén "kellett" venni: Skodák, Passatok, Mitsubishik és még pár ilyesmi, amikkel naponta találkozhat az ember. Autók jöttek, autók mentek, majd egy müncheni kiruccanást követően indult a jelenlegi BMW-szezon. Nos, ez utóbbinál konkrét érdeklődési elképzeléseim is vannak, s ennek megfelelően nézegetem őket a neten. Konkrét elképzelések, de két-háromféle szegmensben! Azért, hogy ne legyen egyszerű az élet, nem "csak" az árakkal kell megküzdeni, hanem az elképzelt széria egy-egy darabjának begyűjtése is komoly kutatómunkát igényel. A csereüzlet lehetőségeit kihasználva eddig egész jól haladtam a beszerzéssel. A bődületes választék ellenére is sajnos vannak olyanok, amik nem jelentek meg az általam keresett kivitelben, ezért például, ha sikerül beszerezni esetleg egy másik színvariánst, akkor át kell majd festenem. Nos, az átfestés igazából ez egyik legegyszerűbb mozzanat, mert pl. egy másfajta lökhárító kialakítása már bonyolultabb feladat.

2011.07.09. Konzultáltam. Meggyőztek! Nem kell átfestegetni! Csak számomra tűnt egyszerűnek az amúgy nagyon is macerás dolog, mert pl. a feliratokat sem lehet feltétlenül átmenteni. Tehát megelégszem a típusazonossággal, mert úgy is azt a végeredményt fogja produkálni.

2012.01.06. Újabb csapásvonal látszik kialakulóban! Ez vagy jó hír, vagy nem... :) Pár darab már be is került az induló sorozatba. Ez jó hír nekem, ahogy az is, hogy lehet kapni ilyesmiket. A rossz hír az, hogy sokféle nem jelent meg. Bizonyos szemszögből ez is jó hír, hiszen így kevesebbet kell áldozni rájuk és tán hamarabb összeáll a kép.

 

 

 

Szólj hozzá!

Alpesi sufni - kis világ készül

2010.12.07. 18:43 HunMarillion

Hogy egy kicsit foglalkozzak az eredeti blogtémával is, elkezdem leírogatni a kis alpesi házikó történetét. Egyelőre képek nélkül olvashatjátok, de ígyekszem pótolni eme hiányosságot. Előre elnézést kérek, ha néha visszakanyarodok mondókám korábbi részeire és alkalmasint átírok dolgokat, de ugyebár ez még csak amolyan jegyzetféle.

2009-et írtunk, amikor elterveztük, hogy aktuális családi szabinkat egy kis vándorúttal töltjük. Tervezgettünk, nézelődtünk a világhálón. Mivel imádjuk az Alpok tiszta levegőjét, látványát, illetve németül csak olvasni tudunk, azt is akadozva, így egyértelmű volt a választás: Ausztria és Németország az uticél. Kultúrkörút, történelem, romantika és persze modellautók!!! Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Némi levelezés és szállásfoglalgatás után nyugodtan dőltünk hátra. Hamarosan indulunk...

Első szálláshelyünk, ahol három csodálatos napot s éjszakát is eltöltöttünk, még jobban megerősített abban a hitünkben, hogy kis hazánk valamit nagyon nem jól csinál. De ne menjünk ebbe bele, hiszen nem erről szólok most. Barkácsolásom tárgyára a kirándulás harmadik negyedében bukkantam. Csak röviden jegyzem meg, hogy utazásunk során némi vargabetű beiktatására is szükség volt, hogy "Smici bá" csodabirodalmában is tiszeteletünket tehessük. Ennek eredménye egy Pontiac GTO (GMP) és egy Mercedes-Benz S500 (Autoart) lett.

Tehát: túránk harmadik etapjához ugrunk, mert most ez az érdekes. Bruck an der Großglocknerstraße nevű kisváros-szerű falu (vagy faluszerű kisváros, amit nem tudok eldönteni) egyik főutcáján sétálgatva lőttem pár képet a házakról, tájról, ahogy azt egy rendes magyar túristának illik. Egy fotó innen, egy fotó onnan... Köztük egy koros, de barátságosan meghúzódó gazdasági épület. Nagyon tetszett, és bár éreztem, de még nem tudtam, hogy ez a ház egyszer a kedvencem lesz.

Hazaérve nyaralásunkból, csokorba gyűjtöttem, majd rendszereztem az utazás során készített képeket, vidókat. Ez kellemes kis elfoglaltság, felidézi az élményeket és elmélyíti az emlékeket.
Teltek múltak a hónapok, és mi nosztalgiából többször megnézegettük a felvételeket. Nos, majd egy év elteltével, a sokadik lapozgatáskor pattant a szikra! Igen, ezt a házat kellene fölépíteni 1:18-ban! Nem lehet olyan bonyolult és már régóta motoszkált a fejemben valami hasonló kis sufniműhely készítése, ahol jó képeket lehet majd csinálni modellautó gyűjteményünkről! Fotónk csak az utcai homlokzatról van, de ez nem tarthat vissza bennünket! Szerencsére szinte tökéletesen szemből készült a kép, így az arányok jól mutatkoztak.
Hogyan is kezdjek hozzá? Nagyjából megsaccoltam a ház hosszát, a tető dőlésszögét pedig egyszerűen lemértem a kinyomtatott képről. A földszinti rész magasságát úgy határoztam meg, hogy egy normál méretű garázsajtó legyen a támpont. Mekkora egy normál garázsajtó? Hát akkora, amelyiken befér egy átlagos 1:18-as modellautó. Innen már csak egy lépés a nekünk szükséges méretarányban  a számítás. Elkezdtem hát rajzolgatni, tervezgetni. A "tervrajzok" és méretek alapján hamar kiderült, hogy nem "egyhétvégés" elfoglaltságot találtam magamnak.

Mekk mester módjára a tetőszerkezettel és a garázsajtóval fogom kezdeni az építkezést. Fölirogattam egy cetlire a méreteket, s elvonultam a közeli barkácsáruházba. Klassz kis négyszögléceket lehet ott kapni, amiből a házikó minden favázát és szerkezetét meg tudom csinálni. A faburkolatokhoz a már korábban vásárolt jégkrémpálcikákat fogom felhasználni. Némi utánajárást követően derült ki, hogy azzal a pálcikamennyiséggel kell gazdálkodnom, amennyi otthon van, mivel időközben az áruház megszüntette a faházburkoló jégkrémpálcikák forgalmazását. Basszus! Nekiláttam hát alternatíva keresésének, de sajnos csak másfajtára leltem a nagy, amcsi hamburgeres hálózatban. Némelyek tán kávékevergetésre használták... eddig!!! :-)  Szükség törvényt bont cimszó alatt gondoltam, megpróbálom megszeretni a bigmeket kapuccsínóval, s szorgosan gyűjteni kezdtem ezt a fajta pálcikát is.

Induló anyagok raktáron, kezdődhet az építés! Garázskapuk terén szereztem már egy kevés tapasztalatot, így bátorítóként azzal kezdtem.


Elkészítettem az ajtótokot, s miközben törtem a fejem a forgáspontok megoldásán, elkészítettem a két szárnyat. A gémkapocs ácskapoccsá változott, majd ez mutatkozott kézenfekvő megoldásnak a forgáspontokhoz is. A pántalsó hurkapálcából készült. A hurkapálcába - persze hosszában - lyukat kellett fúrni. Nem probléma! :-)

Ebbe illeszkedik bele a forgáspont.

Csináltam rá amolyan ósdi és elavult szerkezetet, hogy csukva lehessen tartani, és gyakorlatilag kész is lett a sufniműhely ajtaja. A pácolást későbbre halasztottam.

Következett a tetőszerkezet váza, amelyet munkám elején terveztem meg. Méretre vágtam a léceket, az alaprajz és a homlokzati sablon segítségével állítottam össze. A függőleges tartókhoz merevítő elemeket is illesztettem, hogy megfelelő kitámasztást adjak. Említettem a tervrajzokat már korábban. Nos, azok inkább csak vázlatoknak nevezhetők, hiszen elég sokat kellett rögtönözni az építés során, mert a rendelkezésre álló alapanyagok figyelembe vétele mellett, folyamatosan jöttek az újabb és újabb ötletek. Igazából az egésznek az elején még azt sem tudtam, hogy az épület földszinti részén miből, milyen módszerrel fogom megcsinálni a falakat. Itt arra is ügyelnem kellett, hogy a kész épületbelsőről megfelelő fotók készülhessenek, tehát bizonyos falszakaszokat kivehetőre kellett megcsinálni. De, ne rohanjunk ennyire előre, mert hol van még az a rész!
 

A tetőszerkezet készítése során alakult ki az is, hogy a feljárót hova tegyem, milyen lépcső legyen. Mivel a feljáró mérete fontos a födémszerkezet kialakításánál, ezért ez következett soron.

Fából készült ez is, mint annyi minden más a hazikón. Természetesen ezt is megterveztem előbb, majd méretre vágtam az anyagokat. Összeállítottam és elsőre jó lett!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Felbuzdulva a sikerélménytől, csináltam négy ablakot és egy faládát. No, az ablakok elkészítése igazán pepecselős művelet volt. Léckeretbe foglalt gyufaszáldarabok. A gyufaszál alapanyagnak való használata kissé megnehezítette a dolgomat, mivel elég pocsék minőségű fából készül, s nagyon nehéz szabdalni, mert kicsi, vékony és biztos, hogy nem ott és úgy törik, ahogy szeretnénk. Töltöttem vele az időmet bőven, mire a felső négy ablak elkészült. Kicsit bosszankodtam is, hogy ezt a módszert választottam, dehát a tanulópénzt meg kell fizetni.


Kis kitérő után visszatértem az ácsoláshoz, hiszen a tetőtérből még igen sok van hátra. A tartógerendák megtámasztásait és a födém megerősítését is meg kell oldani. A 45 fokos megtámasztások mindenhova szükségesek, mert így sokkal stabilabban áll a szerkezet. A födémgerendákat pedig úgy kellett méretezni, hogy a hajópallóként szolgáló jégkrémpálcikák méretre vágása a lehető legkevesebb hulladékkal járjon. Ismét fűrészeltem, reszelgettem, ragasztottam. A hajópallók lerakása haladós és látványos munkafolyamatnak bizonyult, és viszonylag gyorsan kész is lettem vele. Mivel a kivitelezéshez határidőnapló nem szükségeltetett, munkám során folyamatosan előre kellett gondolkodni. Több dolog is járt az agyamban: tetőfedés, bútorok és berendezési tárgyak, falszerkezetek kialakítása. Mindig jöttek új, használható és kevésbé hasznos ötletek. Ha elakadt a fogaskerék, hát megálltam kicsit. Többször is segítségül hívtam kedves és jó barátunkat a guglit. Ötleteket, mintákat keresgéltem a neten kisebb-nagyobb sikerrel. Sokszor elkalandoztam másfelé, de igazából akkor is a faház dolgai motoszkáltak bennem. Menetközben készítettem pl. Salgó-tűzhelyt, amit egyszerűen csak sparheltnek hívnak, meg olajos hordókat, kábeldobot, satupadot, ilyen-olyan cuccokat. Egyik kedvencem, az EUR-raklap is ekkortájt készült. Jó babramunka! Raklapot már csináltam korábban is, de úgy eltettem valahová, nehogy elvesszen, hogy mostmár nem találom. Azért - ha időm engedi - vissza-visszatérek a faházhoz is. Igen, ha időm engedi, tudnillik nálunk nincs ám külön barkácshelyiség! Az étkezőasztalt szoktam kinevezni műhelynek, és ilyenkor sokáig tart az előkészület az érdemi munkához, illetve az összepakolás sem két perc. Inkább csak az előre tudottan szabad hétvégék alkalmasak az alkotáshoz, s akkor szombat reggeltől vasárnap estig gyártom a rendetlenséget a lakásban. Szerencsére kis családom egyelőre tolerálja eme stresszoldó- és agymosótréningemet, s az elkészített kis dolgok általában tetszenek is nekik. Nagy sikere volt például a hűtőszekrénynek is.

Folyt. köv. Folyt köv?

Nem is tudom, hogy legyen-e "folyt.köv.", mert már így is tök hosszú a leírás. Nem kellene ilyen bő lére ereszteni, de kevesebbet meg mit írjak róla? Úgy döntöttem hát, hogy inkább beszéljenek a képek. A duma úgysem érdekli a többséget! Akit pedig az érdekelne, hogyan csináltam meg egy-egy részletet, vagy kiegészítőt, nos, az bátran kérdezze meg! Igyekszem gyorsan válaszolni.

A képek: majd azok is jönnek hamarosan. Addig is türelem! ...és olvassátok a www.vezess.hu/zsebgarazs rovatunkat, ahová természetesen szintén várjuk a kommenteket!

Ahogy ígértem, jönnek a képek:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 


 


 


 



 

2 komment

Címkék: mercedes pontiac faház házikó benz alpesi grossglockner bruck

Rendőrvicc? - (Így jártam)

2010.10.29. 19:48 HunMarillion

Biztosan nem csak én érzem úgy - sőt, egyre többször értesülünk róla - , hogy rendvédelmi szervezetünk inkább felsővezetőik életszinvonalának a lehető legmagasabb szintre történő emelésével foglalkozik eredeti dolguk helyett. Én egészen tavaly novemberig már-már úgy éreztem, hogy jó nekünk, ha kint vannak az utakon. De némiképp megváltozott a véleményem... Hogy miért? Íme:

Épp egy szép, napos őszi délután volt, s némi jókedvvel tarsolyomban robogtam hazafelé a munkából. Nap, mint nap megteszem ezt az utat Budakesziről a tizenharmadik kerületbe, s szinte mindig az Árpád-hídon át, amióta a Margit-híd felújítási munkái csordogálnak.

Szóval, ezen a napon is éppúgy közlekedtem, mint máskor: szépen, normálisan felvéve a forgalom tempóját, érezve annak ritmusát. A pesti hídfőnél, a felüljárónál – pontosabban szinte alatta - szoktam balra ráfordulni a Váci útra, ahol két sáv is rendelkezésre áll ehhez. Nos, az ominózus napon a belső sávban haladtam. Igen, haladtam, mivel a zöld jelzés ezt lehetővé tette. Jobbra mellettem – a mértanból tanult koncentrikus körök jellemzőinek megfelelően, kissé nagyobb ívben – és „kissé” nagyobb sebességgel egy ikszötös, mögöttem vagy 100 méter üres sáv. Tehát, haladtam az előttem lévő sor utolsójaként. Már a villamos sínen huppantam át, mikor sárgára váltott a lámpa. Ezt onnan tudom, hogy a felüljáró alatt – a Váci útról a Róbert Károly körútra kanyarodó sávban - éppen továbbhaladásra áhítozó rendőrautóról áthelyezve a hangsúlyt, vetettem egy pillantást az elmebeteg stílusban kanyarodó ikszötre, félve attól, hogy bevág majd elém az ív utolsó harmadában.
Szerencsére nem így történt. Vannak még csodák! Gyorsan hozzá is teszem, hogy a következő másodpecekben már a Nyugdíjfolyósító Intézet mellett nyomta neki, ahogy a csövön kifért. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az előbb még békésen várakozó rendőrautó egyszeriben elfogó vadásszá lépett elő: visító hang és villogó fények kíséretében eredt utánam. Első blikkre szóltam a mellettem elszáguldó divatcikk után, hogy „Na, te barom! Kellett neked így kanyarodni! Remélem, jól lehúznak!”, de egy pillanat alatt konstatáltam, hogy ezek bíz’ engem akarnak! De miért is? Mi a francot csináltam rosszul? Félreálltam hát az első alkalmas helyen, mert azt így szokás és persze javallott is.
A két rendőr – akik egyébként a köszönést ismerő, kulturált benyomást keltő fiatalembernek tűntek – hozzám szegezett kérdésére, miszerint tudom-e, hogy miért állítottak meg, a nemleges választ adtam, hiszen nem tudtam. Közölték, hogy én a piros jelzés ellenére hajtottam át a kereszteződésen, és ez égbekiáltó szabálysértés és kihágás meg minden-minden! Kissé elképedve fogadtam ezt a számomra új információt, mert valami olyasmire számítottam, hogy kilógó, véres kezeket vélnek fölfedezni a csomagtérajtó sarkánál, vagy esetleg nem működik a rendszámtábla-világítás bal oldali izzója.
Én persze tagadtam ezeket a súlyos vádakat! Miért vállaltam volna, hiszen nem volt még piros a lámpa. Kérem szépen, én egy nyugodt, családom és jómagam életvitelének fenntartásához elegendő egzisztenciával rendelkező ember vagyok, akinek nem érdeke az efféle magatartás. Huszonhét éves a vezetői engedélyem, s naponta gépkocsiban ülök, szinte megszállottan gyűjtöm a kilométereket és a rutint. Kinőttem már abból a korból, hogy vagánykodjak.

Visszatérve a rövid eszmecseréhez, amelyet a rend rendíthetetlen őreivel folytattam, álláspontjukra reflektálva elmondtam, hogy a lámpa akkor váltott sárgára, amikor én már tulajdonképpen a kereszteződésben voltam. Persze ők nem hittek nekem, mivel – gondolom, felsőbb utasításra és kényszerből – ez a dolguk. Nem kívántam 162 másodpercnél többet foglalkozni ezzel a témával, mert nem láttam értelmét a széllel szemben vizelésnek. Mondtam nekik szépen, hogy tegyék a dolgukat. Tették is: elkérték a papírjaimat, írtak valamit a hivatalos bumácskájukba, majd elköszöntek. Én sem firtattam tovább a dolgot, bár nemes egyszerűséggel elfelejtettek tájékoztatni a döntésükről, valamint a jegyzetüket sem íratták alá. Többek elmondása szerint, akkor ezt meg kellet volna tenniük. (Később tudtam meg, hogy a jegyzőkönyvben az sem szerepelt, hogy én nem ismerem el a „tettemet”.) Fájó szívvel búcsút vettünk egymástól, s míg én az éppen aktuális szülői értekezlet felé vettem az irányt, úgy ők bizonyára az újabb sarc reményében vetették bele magukat a forgatagba.

Mint említettem, naponta járok erre, jól ismerem a csomópontot, és már azt is tudom, hogy az ő akkori pozíciójukból nem is láthatták az én sávomra vonatkozó közlekedési lámpát. Itt az új generációs állomány! Feltehetően már a rendőrtiszti főiskolán gyakorolják a sokadik érzék elsajátítását, hogy éles helyzetekben is kellő mennyiségű anyagi forrással támogathassák az adott kapitányságot.
Azért elmondanám, hogy bánt a dolog, mert igazságtalannak érzem. Én ezt nem követtem el. Nap-nap után itt motoszkál bennem, hogy miért kell a munkájukat ilyen aljas módon végezni? Lehet, hogy naiv vagyok. Én eddig jobban éreztem magam, ha láttam egy-egy rendőrt az utakon, de most arra koncentráljak, hogyan utáltatták meg magukat, és hogyan jelenthetném az ő kihágásaikat? Kénytelen vagyok, és szerencsére már mindennapos dolog, hogy a sajtó foglalkozik az ilyen és egyéb szemétségeikkel, a túlkapásaikkal, a túlnyomórészt nem becsületes eljárásaikkal. Példamutatás magas fokon! Én is gyakran találkozom olyan rendőrautóval, amely reggel fél hét tájban, kb. százharminccal száguld el mellettem a városban. Volt már olyan is, hogy Budakeszin a 40-es korlátozás ellenére úgy előzött meg, hogy azt hittem állok! De említhetném azt is, amikor a Váci úton egy szabálytalan sávváltásuk miatt majdnem összetörtem magam. Sőt, azon is felháborodok, amikor a járőrautóban dohányzó rendőrt látok! Gyűlölöm a cigarettát és az én, valamint adófizető társaim pénzén vásárolt kocsiban ne dohányozzon! Főleg munkaidőben ne tegye, mert ha a következő igazoltatásnál cigi szagú lesz a szája, bizonyisten, lerókázom a ruháját!


Szóval, teltek múltak a hetek, majd jött egy postai értesítő, hogy „húdefontos” levélkém érkezett! Elbattyogtam hát a postára, ahol tájékoztattak, hogy ezt itt nem is tudom most átvenni, mert rá van írva, hogy újra kézbesítik majd ekkor. Itt kívánom megjegyezni, hogy az értesítő kézbesítésének napján feleségem otthon volt. Nem igazán értettem, hogy miért olyan nehéz a kézbesítőnek megnyomni a csengőt. Vártam hát, hogy hozzák újra. Teltek múltak a napok és a hetek, de a levél nem jött. Én pedig nem úgy gondoltam, hogy önként és dalolva kellene naponta elsétálnom a postára megkérdezni, hogy jött-e valami, hiszen azért van a postai díjszabás, hogy kihozzák nekem. Vagy nem?

Aztán egy szép tavaszi napon ismét jött egy értesítő! Mintegy tízpercnyi töprengés következett a rovásírás fölött, és már ki is találtam, hogy iksz-i-i-i rend szöveg díszeleg a sárgás papírlapon. No, megint mehetek! Ezúttal is az „újra megpróbáljuk” duma volt bekarikázva, de próba-szerencse alapon elsétáltam a postahivatalba. És láss csodát, most ideadták! Ez ám a következetesség az ügymenetben!
Felbontottam gyorsan, hogy tudjam, mennyi lesz a sarc összege. De nem tudtam meg, mert közölték, hogy az első felkérésre nem jelentkeztem, és ejnye-ejnye, de az ügyemet továbbították a bíróságra. Mi? Milyen elsőre nem jelentkeztem? Arra, amit nem is hozott ki másodjára a postás? Na, azért itt már rezgett a szempillám az idegtől. Írtam egy kis levélkét, majd kellemes ideggörcsben telt az éjszakám. Reggel aztán befáradtam a kerületi kapitányságra. Rövid várakozást követően jutottam el az ügyemmel foglalkozó kincstári alkalmazotthoz. Kedvesen meghallgatta mondókámat, elolvasta majd elfogadta és halasztó értékűnek minősítette levelemet. Mindemellett tájékoztatott arról, hogy igazából ezzel kitörölhetem a hátsómat, mert már átadták az ügyemet a magasságos bíróságnak és közigazgatási eljárásban részesülök. Miben részesülök? Hiába vázoltam fel neki, hogy nem is láthatták a lámpát, meg érvelhettem én bárhogy, nincs mit tenni. Megköszöntem, hogy e látogatás miatt pár órát késhetek a munkahelyemről, aminek egyenes következménye egy fél nap szabi kiírása. Távozásom előtt azért megkértem, hogy tolmácsolja szívélyes üdvözletemet két járőr kollégájának, és persze anyukájuknak is.
 
Mintegy két-három hete kaptam újra a postai értesítőt. Nem a levelet, mert a postás nem csenget mindig kétszer, hanem egyszer sem. Feleségem persze otthon volt aznap is. Késő délután lévén nem kapkodtam el a dolgot. Hagytam, hogy a levelem pár napot a postán töltsön. Foglalja ott a helyet, ne itthon! Meg így kellemesebben is telt a hétvégém, mert kb. fél percig idegesített a dolog, aztán találtam magamnak sokkal jobb elfoglaltságot családi körben.
Levélkémnek következő kedd estig volt alkalma átvenni a postaszagot és élvezni a vendégszeretetüket. Ahogy sejtettem, jött a határozat, amelyben tájékoztatnak arról, hogy az előző határozatban foglaltakat módosítják, és nem ezért büntetnek meg, hanem azért, továbbá: „Indoklásom nem megalapozott.” Sőt! Már nem is a piroson mentem át, hanem a sárgán. Miért? Az intézkedő rendőrök álláspontja - az általuk nem is látott, az ő szemszögükből teljes takarásban lévő lámpa színéről vallott elképzelésük - megalapozott? Lehet, hogy az úttest fölött éppen átrepülő galamb farktolláról visszaverődő fény jelenti számukra a megdönthetetlen bizonyítékot ellenem? Se fotó, se videó! Felhívtam a bíróságot, ahol az apagyilkosokat megillető kedvességgel álltak rendelkezésemre és burkoltan javasolták, hogy kussoljak, ha nem akarok idegileg kikészülni és nyugtatókon élve tengetni hátralévő életem. Röhej! Ha nincs rajtam sapka, azért, ha van rajtam, azért! Vitának helye nincs! Így döntöttek, és punktum! Pofámat tegyem alapállásba!
 
Történetem végén említeném, hogy lassan megint november lesz, de még nincs vége az ügynek. Hogy miért nincs? Mert eddig egy vasbuznyákot sem fizettem be, pedig nemrég megjött a határozat. Ha nekik ennyire ráért, akkor nekem sem olyan égető dolog megszabadulni attól a húszezer forinttól. Mondjuk, tudnám éppen másra is költeni!
Nagyon rendesek különben, mert közmunkára vagy elzárásra is átválthatom. Ezt lehet, hogy rám bízzák? Tulajdonképpen szívesen szednék szemetet vagy gereblyéznék a parkban, hiszen jelenlegi felelősségteljes munkámból kicsit kiszakadhatnék a természetbe. Vagy legyen elzárás? Húsz nap, teljes ellátással, és még új kapcsolatokra is lelhetek. Az elzárás részt csak azért nem fogom fel, mert az ugyebár nekik kerül pénzükbe! Lehet, hogy rendvédelmi szerveink ott akarnak engem szolgálni és védeni? Még nem döntöttem el, mi legyen, de majd a mindenféle hatóság és kapcsolódó behajtószervezet biztosan kitalálja.
Mostanában már kapom az újabb postai értesítőket a hivatalos küldemény érkezéséről, de már csak azért sem megyek el érte a postára! Nem megyek érte! Egyrészt mert a küldemény kézbesítése nem az én dolgom, másrészt a szervek által megkívánt, adózott pénzemből inkább modellautót vennék.
 

A rendőrségen folytatott beszélgetést nem is fejtettem ki bővebben, pedig olyan érvek is elhangzottak ellenem, hogy "de a rendőrök ketten voltak, én pedig egyedül". Vagy "nem készült sem videó sem fényképfelvétel az esetről". Nevetségesnek és inkorrektnek tartom, mivel én nem tudok tanú(ka)t produkálni az esethez, mivel egyedül voltam. Mellesleg nem is vennék figyelembe, ha pl. a feleségemmel vagy anyukámmal utaztam volna, mert nem lehet közeli hozzátartozóm. Ebből egyenesen következik, hogy ezentúl minden reggel fölkutatok pl. négy hajléktalant, akik hajlandók velem utazni. Persze csak akkor, ha van érvényes személyi igazolványuk! Így már öten lehetünk az autóban a kétfős járőrrel szemben. De, mi lesz akkor, ha ők is öten lesznek? Patthelyzet?
Videó? Mi az esélye annak, hogy valaki pont ott, pont akkor videóra veszi a forgalmat? Webkamera? Van, de nem látja a történés helyszínét. Aztán, miért csak nekem dolgom bizonyítani? Ők miért nem bizonyítják? Csupa kérdőjel az egész ügy!

Írtam, hogy várom a postást. Legutóbbi értesítőjén megint az szerepelt, hogy 2010. november 5-én ismételten megkísérli kézbesíteni a küldeményt. Nos, ezúttal sem ismételt. Otthon voltam azon a napon, nem hozott semmit.
Ma végre összejött a büntetés összege, mert bizonyos pénzügyi átcsoportosításokat végeztünk a családi pénztárcában. Elkullogtam hát a postára és további 295 Ft költség kíséretében föladtam az éhező rendőrök és vezetőik részére!
Ezt követően - mintegy tájékoztatásul - fölhívtam telefonon azt a kedves ügyintézőt, aki a rendőrség kötelékében végezte az ügyemmel kapcsolatos dolgokat, és üzentem vele a két patkány kollégájának, hogy rohadjanak meg! Természetesen tájékoztatott, hogy ezt az üzenetemet nem kívánja továbbítani.
Jellemző, hogy nekem nem teszik lehetővé, hogy a két intézkedő görény szemébe nézve kérdezzem meg őket eme gerinctelen hazudozásuk és hanyag szolgálatellátásuk miértjéről!

Még egy apró észrevétel: Nekem nagyon úgy tűnt, hogy az ügyemmel kapcsolatos észrevételeimet, amellyel próbálkoztam felhívni szíves figyelmét a tisztelt bíróságnak, el sem olvasták. Két dologra tippelek: nem értenek magyarul, vagy leszarják, hogy mi is történt, mert nekik a pénzem kell! Sajnos, mindkettő igaz lehet! Gyalázat!

6 komment

Címkék: közlekedés rendőrség rendőr dugó pénzbehajtás járőr ürügy

Formula-1 1:43 gyűjtemény - lesz?

2010.07.03. 17:18 HunMarillion

F1 érdeklődésem (szerintem) 1998-ban kezdődött. Akkor volt az első nagy átépítése, modernizációja a Hungaroring-nek. Nos, ebbe a projektbe én is bekerültem kicsit, akkori munkahelyemnek köszönhetően.
A versenyboxokra szereltünk szekcionált kapukat. Akkoriban nekem jutott az a megtisztelő feladat is, hogy megtervezzem a boxkapukat, azok fogadószerkezetét, a fix elemeket, majd az egész szerelési munkát nekem kellett felügyelnem. Naponta voltam kint, s hála az akkori ringes műszaki igazgatóval kialakult jó kapcsolatnak, az építkezés vége felé már körözgethettem is a pályán. Kitartó munkánk egyik gyümölcse az lett, hogy egy-két kolléga társaságában volt szerencsém néhány alkalommal a száguldó cirkusz futamain megjelenni, a paddockban és a boxutcában tüsténkedni, beszélgetni Eddie Irvine-nal. Szép és maradandó élményeket, jó tapasztalatokat szereztem...

Reggel a paddockban - piros sapiban Lauda


Jaguar erőmű


Eddie-vel - közvetlen és jó srác


Alan McNish - "Where is the camera?"

Irvine - ezt a procedúrát sokszor láttam :)


Eddie Irvine & Olivier Panis - "verseny tili-toli"

Mika Salo - Itt már tudta, hogy egy kis dioráma balszerencsés szereplője lesz?

Nos, ilyen előzmények tudatában már némileg érthető a vonzalmam a kis F1 modellek iránt. Már csak azért is, mert a valódikat testközelből láthattam, érezhettem azt a semmivel össze nem téveszthető és hasonlítható hangulatot, ami ezt az egészet jellemzi. Ha nem lenne olyan borsos ára a belépőjegyeknek, bizonyára manapság is rászánnám magam, hogy kimenjek a versenyre.
Aztán nemrégiben elhatároztam, megpróbálkozom azzal, hogy valamelyik év autóit összegyűjtsem. Mivel volt kis hazánknak is egy versenyzője, úgy gondoltam, hogy a 2004-es év autói lesz az elsődleges cél. Elkezdtem hát vadászni a neten, hogy mik jelentek meg kicsiben. Néhány évet - 2002-től 2006-ig - össze is írtam, de sajnos akadnak hiányosságok, ugyanakkor vannak többletdolgok is. Többletdolgok alatt értem a tesztautókat, bemutató kocsikat, valamit ide sorolhatók a speciális alkalomra dekorált gépek. Tehát, akad miből csemegézni, de legnagyobb bánatomra az említett évekből bármelyiket is ragadnám ki, nem lenne teljes a mezőny. Legalábbis hevenyészett kutatómunkám ezt az eredményt hozta. Ígyhát hamar alábbhagyott hát a lendületem, amely lassításnak a másik - talán nem is elhanyagolható - indoka, hogy nem két fillérét mérik ezeket a gyönyörű  kisautókat. Összeállítva pár versenyévet, igencsak nagy, hatszámjegyű összegek jöttek ki évadonként. Felvetődött bennem a kérdés: Biztos akarom ezt?

Mindenesetre párat azért begyűjtöttem, de közülük a kedvenceim akkor is Baumgartner Zsolt autói, ha ezt mások meg is mosolyogják...
Amikor az elsőt megkaparintottam, elkezdtem kérdezősködni ettől-attól, s a vége az lett, hogy Zsolt apukája szólt telefonon, hogy most jöjjek, mert akkor tudunk találkozni. Robogtam hát fiamért át a városon, majd immár ketten robogtunk újfent át a városon, hogy találkozhassunk Zsolttal. Rendkívül kedvesen és barátian fogadtak bennünket, sokat beszélgettünk a relikviák közt, közös fotózás, dedikálás következett, majd megköszönve a szíveslátást, hazatértünk.
Azóta sikerült mindhárom megjelent kiadásból megvásárolnom a további két példányt. Tán majd azokra is kerül aláírás.

Tehát, még nagyon az elején vagyok a gyűjtögetésnek, megaztán nem mindig futja erre. Azért volt olyan is, amit a hosszas gondolkodásommal, fontolgatásommal elmulasztottam! Ez van. Tanulni kell még ezt a "szakmát" is.


A néhány fotó a már meglévőkről, sajnos nem a legjobb minőségben sikerült, mert elkapkodtam, s a megvilágítás sem volt az igazi. Majd lesznek jobbak is, és akkor kicserélem.

A "Toyota - Mika Salo" diorámás képek pedig láthatók egy másik bejegyzésben.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Szólj hozzá!

Címkék: jordan hungaroring trulli renault benetton minardi panis alesi irvine baumgartner mcnish