Hogy egy kicsit foglalkozzak az eredeti blogtémával is, elkezdem leírogatni a kis alpesi házikó történetét. Egyelőre képek nélkül olvashatjátok, de ígyekszem pótolni eme hiányosságot. Előre elnézést kérek, ha néha visszakanyarodok mondókám korábbi részeire és alkalmasint átírok dolgokat, de ugyebár ez még csak amolyan jegyzetféle.

2009-et írtunk, amikor elterveztük, hogy aktuális családi szabinkat egy kis vándorúttal töltjük. Tervezgettünk, nézelődtünk a világhálón. Mivel imádjuk az Alpok tiszta levegőjét, látványát, illetve németül csak olvasni tudunk, azt is akadozva, így egyértelmű volt a választás: Ausztria és Németország az uticél. Kultúrkörút, történelem, romantika és persze modellautók!!! Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Némi levelezés és szállásfoglalgatás után nyugodtan dőltünk hátra. Hamarosan indulunk...

Első szálláshelyünk, ahol három csodálatos napot s éjszakát is eltöltöttünk, még jobban megerősített abban a hitünkben, hogy kis hazánk valamit nagyon nem jól csinál. De ne menjünk ebbe bele, hiszen nem erről szólok most. Barkácsolásom tárgyára a kirándulás harmadik negyedében bukkantam. Csak röviden jegyzem meg, hogy utazásunk során némi vargabetű beiktatására is szükség volt, hogy "Smici bá" csodabirodalmában is tiszeteletünket tehessük. Ennek eredménye egy Pontiac GTO (GMP) és egy Mercedes-Benz S500 (Autoart) lett.

Tehát: túránk harmadik etapjához ugrunk, mert most ez az érdekes. Bruck an der Großglocknerstraße nevű kisváros-szerű falu (vagy faluszerű kisváros, amit nem tudok eldönteni) egyik főutcáján sétálgatva lőttem pár képet a házakról, tájról, ahogy azt egy rendes magyar túristának illik. Egy fotó innen, egy fotó onnan... Köztük egy koros, de barátságosan meghúzódó gazdasági épület. Nagyon tetszett, és bár éreztem, de még nem tudtam, hogy ez a ház egyszer a kedvencem lesz.

Hazaérve nyaralásunkból, csokorba gyűjtöttem, majd rendszereztem az utazás során készített képeket, vidókat. Ez kellemes kis elfoglaltság, felidézi az élményeket és elmélyíti az emlékeket.
Teltek múltak a hónapok, és mi nosztalgiából többször megnézegettük a felvételeket. Nos, majd egy év elteltével, a sokadik lapozgatáskor pattant a szikra! Igen, ezt a házat kellene fölépíteni 1:18-ban! Nem lehet olyan bonyolult és már régóta motoszkált a fejemben valami hasonló kis sufniműhely készítése, ahol jó képeket lehet majd csinálni modellautó gyűjteményünkről! Fotónk csak az utcai homlokzatról van, de ez nem tarthat vissza bennünket! Szerencsére szinte tökéletesen szemből készült a kép, így az arányok jól mutatkoztak.
Hogyan is kezdjek hozzá? Nagyjából megsaccoltam a ház hosszát, a tető dőlésszögét pedig egyszerűen lemértem a kinyomtatott képről. A földszinti rész magasságát úgy határoztam meg, hogy egy normál méretű garázsajtó legyen a támpont. Mekkora egy normál garázsajtó? Hát akkora, amelyiken befér egy átlagos 1:18-as modellautó. Innen már csak egy lépés a nekünk szükséges méretarányban  a számítás. Elkezdtem hát rajzolgatni, tervezgetni. A "tervrajzok" és méretek alapján hamar kiderült, hogy nem "egyhétvégés" elfoglaltságot találtam magamnak.

Mekk mester módjára a tetőszerkezettel és a garázsajtóval fogom kezdeni az építkezést. Fölirogattam egy cetlire a méreteket, s elvonultam a közeli barkácsáruházba. Klassz kis négyszögléceket lehet ott kapni, amiből a házikó minden favázát és szerkezetét meg tudom csinálni. A faburkolatokhoz a már korábban vásárolt jégkrémpálcikákat fogom felhasználni. Némi utánajárást követően derült ki, hogy azzal a pálcikamennyiséggel kell gazdálkodnom, amennyi otthon van, mivel időközben az áruház megszüntette a faházburkoló jégkrémpálcikák forgalmazását. Basszus! Nekiláttam hát alternatíva keresésének, de sajnos csak másfajtára leltem a nagy, amcsi hamburgeres hálózatban. Némelyek tán kávékevergetésre használták... eddig!!! :-)  Szükség törvényt bont cimszó alatt gondoltam, megpróbálom megszeretni a bigmeket kapuccsínóval, s szorgosan gyűjteni kezdtem ezt a fajta pálcikát is.

Induló anyagok raktáron, kezdődhet az építés! Garázskapuk terén szereztem már egy kevés tapasztalatot, így bátorítóként azzal kezdtem.

Elkészítettem az ajtótokot, s miközben törtem a fejem a forgáspontok megoldásán, elkészítettem a két szárnyat. A gémkapocs ácskapoccsá változott, majd ez mutatkozott kézenfekvő megoldásnak a forgáspontokhoz is. A pántalsó hurkapálcából készült. A hurkapálcába - persze hosszában - lyukat kellett fúrni. Nem probléma! :-)

Ebbe illeszkedik bele a forgáspont.

Csináltam rá amolyan ósdi és elavult szerkezetet, hogy csukva lehessen tartani, és gyakorlatilag kész is lett a sufniműhely ajtaja. A pácolást későbbre halasztottam.

Következett a tetőszerkezet váza, amelyet munkám elején terveztem meg. Méretre vágtam a léceket, az alaprajz és a homlokzati sablon segítségével állítottam össze. A függőleges tartókhoz merevítő elemeket is illesztettem, hogy megfelelő kitámasztást adjak. Említettem a tervrajzokat már korábban. Nos, azok inkább csak vázlatoknak nevezhetők, hiszen elég sokat kellett rögtönözni az építés során, mert a rendelkezésre álló alapanyagok figyelembe vétele mellett, folyamatosan jöttek az újabb és újabb ötletek. Igazából az egésznek az elején még azt sem tudtam, hogy az épület földszinti részén miből, milyen módszerrel fogom megcsinálni a falakat. Itt arra is ügyelnem kellett, hogy a kész épületbelsőről megfelelő fotók készülhessenek, tehát bizonyos falszakaszokat kivehetőre kellett megcsinálni. De, ne rohanjunk ennyire előre, mert hol van még az a rész!
 

A tetőszerkezet készítése során alakult ki az is, hogy a feljárót hova tegyem, milyen lépcső legyen. Mivel a feljáró mérete fontos a födémszerkezet kialakításánál, ezért ez következett soron.

Fából készült ez is, mint annyi minden más a hazikón. Természetesen ezt is megterveztem előbb, majd méretre vágtam az anyagokat. Összeállítottam és elsőre jó lett!

Felbuzdulva a sikerélménytől, csináltam négy ablakot és egy faládát. No, az ablakok elkészítése igazán pepecselős művelet volt. Léckeretbe foglalt gyufaszáldarabok. A gyufaszál alapanyagnak való használata kissé megnehezítette a dolgomat, mivel elég pocsék minőségű fából készül, s nagyon nehéz szabdalni, mert kicsi, vékony és biztos, hogy nem ott és úgy törik, ahogy szeretnénk. Töltöttem vele az időmet bőven, mire a felső négy ablak elkészült. Kicsit bosszankodtam is, hogy ezt a módszert választottam, dehát a tanulópénzt meg kell fizetni.

Kis kitérő után visszatértem az ácsoláshoz, hiszen a tetőtérből még igen sok van hátra. A tartógerendák megtámasztásait és a födém megerősítését is meg kell oldani. A 45 fokos megtámasztások mindenhova szükségesek, mert így sokkal stabilabban áll a szerkezet. A födémgerendákat pedig úgy kellett méretezni, hogy a hajópallóként szolgáló jégkrémpálcikák méretre vágása a lehető legkevesebb hulladékkal járjon. Ismét fűrészeltem, reszelgettem, ragasztottam. A hajópallók lerakása haladós és látványos munkafolyamatnak bizonyult, és viszonylag gyorsan kész is lettem vele. Mivel a kivitelezéshez határidőnapló nem szükségeltetett, munkám során folyamatosan előre kellett gondolkodni. Több dolog is járt az agyamban: tetőfedés, bútorok és berendezési tárgyak, falszerkezetek kialakítása. Mindig jöttek új, használható és kevésbé hasznos ötletek. Ha elakadt a fogaskerék, hát megálltam kicsit. Többször is segítségül hívtam kedves és jó barátunkat a guglit. Ötleteket, mintákat keresgéltem a neten kisebb-nagyobb sikerrel. Sokszor elkalandoztam másfelé, de igazából akkor is a faház dolgai motoszkáltak bennem. Menetközben készítettem pl. Salgó-tűzhelyt, amit egyszerűen csak sparheltnek hívnak, meg olajos hordókat, kábeldobot, satupadot, ilyen-olyan cuccokat. Egyik kedvencem, az EUR-raklap is ekkortájt készült. Jó babramunka! Raklapot már csináltam korábban is, de úgy eltettem valahová, nehogy elvesszen, hogy mostmár nem találom. Azért - ha időm engedi - vissza-visszatérek a faházhoz is. Igen, ha időm engedi, tudnillik nálunk nincs ám külön barkácshelyiség! Az étkezőasztalt szoktam kinevezni műhelynek, és ilyenkor sokáig tart az előkészület az érdemi munkához, illetve az összepakolás sem két perc. Inkább csak az előre tudottan szabad hétvégék alkalmasak az alkotáshoz, s akkor szombat reggeltől vasárnap estig gyártom a rendetlenséget a lakásban. Szerencsére kis családom egyelőre tolerálja eme stresszoldó- és agymosótréningemet, s az elkészített kis dolgok általában tetszenek is nekik. Nagy sikere volt például a hűtőszekrénynek is.

Folyt. köv. Folyt köv?

Nem is tudom, hogy legyen-e "folyt.köv.", mert már így is tök hosszú a leírás. Nem kellene ilyen bő lére ereszteni, de kevesebbet meg mit írjak róla? Úgy döntöttem hát, hogy inkább beszéljenek a képek. A duma úgysem érdekli a többséget! Akit pedig az érdekelne, hogyan csináltam meg egy-egy részletet, vagy kiegészítőt, nos, az bátran kérdezze meg! Igyekszem gyorsan válaszolni.

A képek: majd azok is jönnek hamarosan. Addig is türelem! ...és olvassátok a www.vezess.hu/zsebgarazs rovatunkat, ahová természetesen szintén várjuk a kommenteket!

Ahogy ígértem, jönnek a képek: